Ha az ember házra gondol, akkor jobbára a falak, a tető, az ablakok és ajtók jelennek meg lelki szemei előtt. A ház építésekor azonban mindenek előtt az alapját kell megvetni, és végül – hogy tényleg használható legyen – be is kell vezetékezni, csövezni stb. Nincs ez másképp egy üzleti weblap esetében sem.

Jóllehet az alapozást és az egyéb vonzatokat most csupán érinteni tudom, a teljesség igényét még csak szóba sem hozva, a legfontosabb összetevőkről – mint pl. a webtárhelyről – akkor sem árt elmondanom néhány olyan dolgot, amire induláskor nagyon kevesen fordítanak figyelmet, később viszont ennek – akár tetszik, akár nem – kénytelenek meginni a levét.

A webtárhely rejtett csapdái

Általános tapasztalatom szerint a webtárhely kiválasztásakor leggyakrabban csupán két dolgot szoktak mérlegelni: a méretet és az árat. Ez az a két jellemző, amit mindenki elsőre megért, de ez korántsem jelenti azt, hogy fontossági sorrendben is ezek állnak legelől.

Nem rejtem véka alá, hogy nálam is lehet tárhelyet bérelni. Nem ez ugyan a fő mutatványom, és mindössze annyit várok el tőle, hogy ne legyen ráfizetéses. A megszaporodott és árban gyakorta egymás alá licitáló tárhelyszolgáltatók egy részénél szerzett szomorú tapasztalataim miatt azonban komolyan ajánlom annak megfontolását, hogy ha programokat veszel tőlem, akkor lehetőleg a webtárhelyet is tőlem béreld. Mindjárt mondom, miért élek ezzel az első pillantásra talán visszatetsző “árukapcsolással”.

Ha valakinek még nincs nagy tapasztalata webes programok telepítésében és beüzemelésében, és tárhelyet se sokat látott még, akkor az első nagy felismerések mindjárt akkor szoktak megszületni, amikor önerőből próbál meg feltelepíteni valamit. Óriási különbségek vannak ugyanis a tárhelyek kezelőfelületének szolgáltatásaiban. Én számos megoldással találkoztam már, de időnként még mindig tátva marad a szám, amikor valaki problémát jelez a telepítés körül.

Néha több órámba is belekerül, amíg egyes tárhelyeken meg tudok fejteni és el tudok érni olyasvalamit, ami normálisan kb. 2 perc lenne. Az ilyen segítséget eddig általában szívességből, tehát ingyen adtam, de a közeli jövőben rá fogok térni az óradíj alapú szolgáltatásra. Ha viszont a legszolidabb (szinte nevetségesen alacsony) 5 eFt/órával kalkulálok is, egy ilyen kezdeti segítség mindjárt 10-15 ezerben is lehet, és akkor még korántsem biztos, hogy vége a dalnak, mert egy exotikusabb tárhelyen egy kezdő további problémákra is számíthat.

Végeredményben tehát az illető a tárhely éves árának többszöröséért kénytelen támogatási szolgáltatásokat vásárolni. És ha most azt mondod, hogy a tárhelyszolgáltatók is nyújtanak támogatást, és általában ingyen, akkor bizony erre azt kell válaszolnom, hogy nem láttál még karón varjút. Az ingyenes segítség általában abból áll, hogy közlik: náluk sok más program működik minden gond nélkül, a hiba tehát valószínűleg az inkriminált programban vagy annak beállításaiban van.

A nyájas felhasználó pedig – különösen ha kezdő – nincs abban a helyzetben, hogy megítélje, igaz-é ez, vagy csak elegánsan le találták rázni őtet. Mi mást is tehetne hát, folytatja a kuncsorgást a program forgalmazójánál, akinél többnyire szintén kész a válasz, hogy hát bizony ez a program nagyon sok egyéb helyen működik minden gond nélkül, úgyhogy mégiscsak a tárhely beállításaiban kellene keresni a bibit.

Nos, ha ilyen helyzetbe keveredsz, rövid úton megtapasztalod, mit élhet át egy pingponglabda. Vagy két cintányér közt a levegő – amelyik jobban tetszik.

Én nagyon fontosnak tartom, hogy a tárhely kezelői (admin) felülete szabványos, korszerű, áttekinthető, könnyen használható és általánosan ismert legyen. A tőlem bérelt tárhelyek éppen ezért az ún. cPanel kezelőfelülettel rendelkeznek, amelyet a világ legnagyobb tárhelyszolgáltatói is használnak. Ezen könnyű eligazodni, magyarul (is) beszél, és a webes programok futtatásához szükséges összes funkciót alapból tartalmazza.

A tárhely mérete csak annyiban számít, hogy elférjen rajta a honlapod, a szükséges kellékekkel (képekkel, videókkal, adatokkal) együtt. Sőt, a videóidat felteheted ingyenes videomegosztó tárhelyekre is (pl. YouTube). Szerintem egy normál üzleti honlaphoz a 250-500 MB bőven elegendő. Ahogy látom, az esetek 80 %-ában pedig a kezdők 100 MB-ot sem tudnak kihasználni.

Ami körül általában elég nagy a homály, az a sávszélesség (bandwidth) fogalma. Mi tagadás, az elnevezés kicsit megtévesztő, mert sávszélességen általában az 1 másodperc alatt átvihető bitek számát szokás érteni. Itt viszont havi sávszélességről van szó, amire célszerűbb lenne talán a havi adatforgalom megnevezést használni. Annyit kell tudni róla, hogy minden beleszámít, tehát alátogatók által letöltött weboldalak, szövegek, képek, videók – valahányszor megnézi valaki. Ha tehát van két oldalad, mindegyiken egy 50 kbyte helyfoglalású képpel, és ezeket megnézik 100-an, akkor a havi sávszélességből máris elhasználtál 2 x 50 x 100 kbyte = 10 MB-ot.

Ma már egyre többen adnak tárhelyet korlátlan sávszélességgel, de a kezdők többsége az első évben nem éri el havonta a tárhely méretének a tízszeresét sem. (Ettől függetlenül én is épp most tervezem az áttérést a korlátlan sávszélességre, az újonnan rendelt tárhelyeket már így adom.)

Az autoresponder normális működéséhez igencsak jól jön, ha van a tárhelyhez ún. Cron szolgáltatás, magyarul időzített feladatok futtatásának lehetősége. Némi kompromisszummal enélkül is meg lehet ugyan oldani, de ha már választani lehet, akkor miért ne válaszd az egyszerűbbet és jobbat.

És ha már az autorespondernél tartunk: sok tárhelyen korlátozva van pl. az óránként ill. naponként kiküldhető levelek száma. Vagy megköthetik a levelezési lista maximális méretét is, és ha ezt túlléped, szó nélkül felfüggeszthetik a tárhelyedet. Sajnos, egy ilyenben közvetlenül én is érintve voltam, úgyhogy pontosan tudom, milyen cirkusszal jár. Az ilyesféle korlátokat persze nem a főcím alatt, hanem az apróbetűs szerződéses feltételekben lehet megtalálni – már persze ha egyáltalán veszi rá valaki a fáradságot.

Viszonylag gyakran látok olyan tárhelyeket is, ahol biztonsági kockázatra való hivatkozással egyszerűen letiltanak egy csomó php függvényt. Tudni kell viszont, hogy a webes programok többsége php nyelven van megírva, és a program írói a legritkább esetben számítanak ilyesmire. Egy ilyen tiltólistával sosem lehet tudni, hogy mikor és melyik program lába alól rántják ki a szőnyeget – ekkor pedig három eset van: megfizetni a program íróját, hogy módosítsa a programot, meggyőzni a szolgáltatót, hogy engedélyezze a letiltott függvényeket, vagy pedig kidobni a programot.

Azt se feledd persze, hogy “idegen” tárhelyre általábban mindenki drágábban vállal programtelepítést és segítségnyújtást, és emögött nem a saját tárhellyel való nyomulás van, hanem az a tapasztalat, hogy egy idegen tárhely lelkivilágának a kiismerése olykor tényleg eléggé időtrabló (sőt idegölő) feladat.

Hosszan sorolhatnám még a kisebb-nagyobb kellemetlenségeket, pl. a levelezéssel kapcsolatos beállításokat, amelyek alapvetően befolyásolhatják pl. az autoresponder által küldött levelek kézbesítésének a valószínűségét. Ha azonban ennyivel nem győztelek meg, akkor felesleges tovább próbálkoznom. Nem állítom persze, hogy az én kivételemmel minden tárhelyszolgáltató sáros valamiben (azt meg pláne nem, hogy ezt tudatosan csinálják), de a jelenség sokkal gyakoribb, mint korábban hittem volna.

A weboldal létrehozása és fenntarthatósága

Ha a honlapod létrehozása, bővítése és karbantartása számodra nem jelent problémát, és van valamilyen kezes, bejáratott módszered, amellyel teljes mértékben elégedett vagy, akkor nyugodtan ugord át ezt a fejezetet.

Úgy látom viszont, hogy a kezdők számára ez a témakör elég nagy gondot jelent. Van egyrészt a bizonytalanság és a tanácstalanság, hogy mibe érdemes beruházni, mihez mennyi szaktudás megszerzésére van szükség, másrészt meg a tapasztalatlanság és a tudatlanság, hogy melyik módszernek mik a nehézségei, korlátai és hátrányai.

Kétségtelen ugyanis, hogy egy megoldásnak mindig az előnyeit reklámozzák, és a hátrányai csak jóval később, a használat során szoktak megmutatkozni, amikor az irányváltás már minden tekintetben sokkal fájdalmasabb.

Kezdetben én magam is kipróbáltam legalább 10 féle eszközt, közülük 3-4-et ajánlottam is (ezekhez akkoriban még több órás videókat is gyártottam), de látva azt, hogy ezek némelyikével hogyan boldogul (pontosabban nem boldogul) egy átlagos ügyfél, számuk nagyon gyorsan kettőre apadt, és ma már ebből is csak EGYET ajánlok teljes meggyőződéssel.

Ez pedig nem más, mint a WordPress (röviden WP) néven ismeretes tartalomkezelő rendszer.

Aki még sohasem szembesült annak a súlyával, hogy valamit nem megalkotni a legnehezebb, hanem működőképes állapotban fenntartani, azt persze valószínűleg hidegen hagyja ez a dolog. Pedig ha kicsit szétnézünk, láthatjuk, hogy végeredményben ez az emberiség egyik legalapvetőbb problémája – nem véletlenül van a mondás, hogy ez a világ a kezdetek világa.

A számítástechnika világában pedig mindez fokozottan érvényesül. Nemrég dobtam a szemétbe pl. egy műszakilag tökéletes állapotban lévő lézernyomtatót és szkennert, mivel a jelenleg használt Windows verzió alá egyszerűen már nem csináltak hozzájuk meghajtó-programokat (drivereket). Pedig mindkettő elég neves cég terméke volt. Mi lehet akkor a helyzet a kevésbé ismertekkel?

Az ember alapvetően optimista. Gyakran akkor is, amikor erre pedig semmi oka sincs. Gondolkodása lineáris, vagyis hajlamos azt hinni, hogy ha valaminek pl. a mértéke vagy számossága 10-szeresére növekszik, akkor annak következményeinél is ez a 10-es szorzó lesz a meghatározó.

Ezért érint pl. váratlanul sokakat a szélviharok által okozott kár mértéke. Ha 10-szeres szélsebességhez csak 10-szeres energia (rombolóerő) tartozna, akkor nem lenne különösebb probléma. A szél energiája azonban a sebességgel nem egyenes arányban (nem lineárisan) nő, hanem köbösen, vagyis 10-szeres szélsebességhez 1000-szer akkora energia tartozik (20-szoroshoz pedig már 8000-szeres).

Hasonló a helyzet a bonyolultsággal ill. az ebből fakadó munkaigénnyel is. A különbség csupán annyi, hogy itt a növekmény nem köbös, hanem nagyjából exponenciális, vagyis míg egy 10-szeres növekmény kezeléséhez durván 1000-szer annyi erőforrásra van szükség, egy 20-szorosnak a kezelése elvileg akár milliószor annyiba is kerülhet.

Eltekintve attól, hogy a tényleges helyzet általában mégsem ennyire durva, mert a következmények egy része vagy közömbös, vagy nem éri el az ingerküszöböt, vagy pedig emberi intelligenciával ügyesen kézben tartható, ez mégiscsak elgondolkodtató.

Rövidre fogva: óriási különbség van aközött, ha a honlapod (ill. az üzleted) növekedéséből eredő bonyolultságot és munkaigényt NEKED kell kezelned, vagy ha ennek nagy részét leveszi a válladról egy olyan RENDSZER, amelybe mások persze elképzelhetetlenül sok munkát fektettek, hogy téged tehermentesítsenek.

Nos, a WordPress pl. egy ilyen rendszer. Sokan egy kézlegyintéssel elintézik, mondván, hogy “én úgy tudom, a WordPress az csak egy blogkezelő” (ami persze csak töredéke az igazságnak), és fel sem fogják, hogy egy olyan INGYENESEN hozzáférhető eszközt foghatnának munkára, amit ha pénzért fejlesztenének ki csak az ő számára, akkor az ára becslésem szerint jóval meghaladná az 500 millió Ft-ot.

Az persze már egy egészen más kérdés, hogy ha nem vagy szakértője a dolognak (pedig egy elfogadható szinten könnyen azzá is válhatnál), akkor bizonyos szolgáltatások – mint pl. telepítés, beállítás, oktatás, tanácsadás – a WordPress esetében is pénzbe kerülhetnek. Akik ezen esetleg felháborodnak, azoknak hadd idézzek egy ezzel kapcsolatos analógiát, amit nemrég hallottam: az angol nyelv használata is teljesen ingyenes, mégis mindenki természetesnek veszi, hogy az oktatásáért olykor pénzt kérnek.

Nem akarok most részletekbe bocsátkozni, mert annak kibontása, hogy a WP felhasználók óriási száma mit jelent a termék hosszú távú támogatás biztonságára és a hibamentességre nézve, vagy hogy milyen rugalmasan alakítható és bővíthető egy WordPresszre épülő honlap, nagyságrendileg több írásmunkával (és persze olvasással) járna, mint amire pillanatnyilag vállalkozni tudok (és amit még a nyájas olvasó is hajlandó elviselni).

Akinek füle van, az hallja. A részletek pedig időben megmutatkoznak majd – de ahhoz, hogy lássuk, mi van az erdőben, először ugyebár be kell menni az erdőbe.

Termékválasztás, MLM stb.

Az újdonsült internetes vállalkozójelölteknek két fajtája van: az egyik tudja, hogy konkrétan mivel akar foglalkozni, a másiknak pedig erről legfeljebb homályos elképzelései vannak.

Az, hogy van egy határozott elképzelésed, lehet jó is, meg nem is. Mivel azonban az ember nem találomra választ terméket vagy szolgáltatást, és mert tűrhető valószínűséggel meg tudja saccolni, hogy van-e rá elfogadható piaci kereslet, én inkább azt mondom, hogy ez mindenképp jó dolog. Ha szívesen csinálod, amit választottál, ha kellő gyakorlatod van benne, ha ez a foglalkozásod vagy a kedvenc hobbid, akkor szerencsés ember vagy, és hacsak nagyon el nem szúrod, sikerre is tudod vinni az elképzelésedet.

Aki viszont nem igazán biztos benne, hogy mit kellene csinálni, és csak azt tudja kőkeményen, hogy az online üzlettel akar pénzt keresni, az esetleg sokkal nagyobb vargabetűkkel jut el a céljához.

Általában igaz, hogy egy saját termék vagy szolgáltatás mindig kedvezőbb, mint más portékáját árulni, mert a bevételen (az APEH-et leszámítva) senkivel sem kell osztozni. Ezt a vonalat annak is érdemes megfontolnia, aki pl. az MLM-től várja a megoldást.

A saját termék ill. szolgáltatás is sok féle lehet. A szolgáltatásnak többnyire megvan pl. az a hátránya, hogy azzal az idődet adod el, időből pedig annyi van, amennyi, tehát a bevételed sem haladhat meg bizonyos korlátot. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy szolgáltatás mindenképpen kevesebbet hoz, mint egy termék.

Egyrészt a szolgáltatásra szánt időt is fel lehet szorozni pl. azzal, hogy egyszerre nem egy ügyfélnek, hanem pl. 100-nak szolgáltatod ugyanazt, és így már mindjárt más a leányzó fekvése. Ezt nagyon könnyű kivitelezni pl. bármilyen oktatás esetén. Másrészt meg egy termék is lehet időigényes, pl. az előállítása, követése, továbbfejlesztése, garanciája és vevőszolgálati vonzata. Ezek ugyanis csaknem mindig felmerülnek, legfeljebb különböző mértékben ill. előre nem látható volumenben. Gyatra minőségű termék esetén akár katasztrofális mértékben is.

Amibe nagyon sokan belevágnak, minden intő jel ellenére, az persze az MLM. Tény azonban, hogy én eddig meglehetősen kevés olyat láttam, amikor valakinek az MLM-ből hosszabb távon elfogadható jövedelme származott volna. A fél kezemen meg tudom számolni. Az MLM-re születni kell. Csapatot kell építeni, kommunikálni, szervezni, beszélni, érvelni stb.

Ha ezek valamelyikében nem vagy elég jó, ha nem vállalod fel, hogy időd nagy részében az embereiddel foglalkozz, és azt hiszed, az MLM abból áll, hogy 5x5x5x5=625, akkor jobb, ha bele sem kezdesz.

Egyébként is: gondolkozz el rajta, mire alapozod és mivel teszed majd vonzóvá a hálózatod építését. Nagyon gyakra látni ugyanis azt a képletet, hogy “itt milliókat lehet keresni, és bár én is csak most kezdtem el, megtanítalak rá, hogyan – csak iratkozz fel a hírlevelemre”. Az MLM az Interneten sem csak abból áll, hogy összehozol egy (szerinted) ellenállhatatlan honlapot, aztán várod a sültgalambot. Élő honlap, megfelelő automatizálás és marketing nélkül csak oda jutsz, hogy az ismerőseid utálni fognak, cserébe viszont lesz egy takaros kis elfekvő raktárkészleted.

Mindenesetre ha mégis belevágsz, legalább arról győződj meg előre, hogy az anyacég megengedi-e egy saját honlap ill. webáruház létrehozását a témában. A feleségemet pl. kizárással fenyegette meg a cég, amellyel dolgozott, ha nem szedi le az Internetről azonnal a webáruházát, amelyet nem csekély munkával hozott össze, és amiért a hálózaton belülről feljelentették (akiknek nem volt webáruházuk). Az egész mögött persze a cég részéről az volt, hogy a saját maga által preferált áruházat szerette volna nyomatni, ugyanis azért csinos kis havidíjat szedett.

A saját termék és az MLM között van egy idehaza eléggé elhanyagolt terület, az értékesítési partner (idegen szóval: affiliate) névre keresztelt modell. Ha egy népszerű termék mögé beállva ezt valaki úgy csinálná, ahogy a nagykönyvben meg van írva, akkor akár a harmadát-negyedét is megkereshetné vele annak, amit a termék gazdája.

Ehhez természetesen nem elég a honlapod valamelyik sarkába kitenni egy partnerlinket vagy egy bannert, hanem pl. értékelést, saját tapasztalaton alapuló ismertetést stb. kell róla írnod, esetleg több oldalon, mintha fontosnak tartanád a dolgot. Azt hiszem, a részletekhez nem kell sok fantázia, de a témának ettől függetlenül elég nagy irodalma van.

Ezzel nagy vonalakban mindent érintettem, amit az integrált csomag (youriPACK) áttekintő ismertetésénél a legfontosabb hat dolog közé soroltam, és amit a csomag szolgáltatásai nem fednek le.

Az egyéb lehetséges kiegészítőkre majd külön-külön kerítek sort.

2 hozzászólás

  1. Kedves János!

    Újra sikerült kellemes meglepetést okoznod: valóban részletes, emberi nyelven írt anyaggal örvendeztetted meg a magamfajta, tárhely kezelésben járatlan embert.

    Mint egy Általad kezelt tárhely felhasználója tanúsíthatom, hogy rendkívül sokat jelent, ha a tárhely és a domain egy kézben van és az az egy kéz még tudja is, hogy mit csinál. Aki még nem kínlódott ilyennel, nem is tudja, mennyi időt és energiát takarít meg ezzel.

    Köszönöm az eddigi rengeteg segítséget és a szoftvereket: valóban hatékony fegyvertár egy induló weboldal részére.

    Sok sikert a dolgozzotthon.hu új megjelenéséhez és köszönöm az eddig kapott sok-sok segítséget!

    Tibor

  2. Első nekifutásra emészthető. Még egy párszor átrágom rajta magam, de egy valami biztos: felkeltette az érdeklődésemet. Megpróbálom pontról-pontra követni a hírlevélben leírtakat (majd ha megkapom az elsőt, később az utolsót), s ha beválik, ajánlani fogom mindenkinek. Első nekifutásra nekem tetszik, végre egy értelmes, a hétköznapi ember nyelvén leírt és tartalmas írással találkoztam. Remélem holnap folytatjuk. Üdv: ZG

Szólj hozzá

Get Adobe Flash playerPlugin by wpburn.com wordpress themes