Elkészült az új, jelentősen továbbfejlesztett verzió. (Sőt, azóta már a 3.2-es 3.3-as verziónál tartunk.) A program funkcionalitása legalább a duplája a sokaknál aktuálisan üzemelő 2.4-es verzióénak. Ebbe a változatba csaknem mindent beletettem, ami a korábbi változatok felhasználóinak részéről kívánságként felmerült. A teljesebb kép végett javaslom, fusd át a program jellemzőiről szóló áttekintést.
Jelentkezz értékesítési partnernek!
Ez nem kizárólag az autoresponderre vonatkozik (bár kétségtelenül ettől lehet a legnagyobb forgalmat várni), hanem az összes mostani és leendő termékemre is. Ez alól azok a termékek képeznek kivételt, amelyeknek viszonylag magas az önköltsége, mint pl. a szolgáltatások, a domain- és tárhely kategóriába eső dolgok.
Előzetesen annyit, hogy induláskor 25 % jutalékot adok a bruttó (áfát is tartalmazó) bevételből. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a nettó bevételemnek több mint 36 %-a a Te zsebedben landol.
Az értékesítési partnereknek tulajdonítható vásárlásokat speciális affiliate linkeken keresztül követem. Ha a partner valamely látogatója ezek valamelyikén kattint, akkor egy sütit (cookie-t) helyezek el a gépén, amely a látogatónak az affiliate linken történt utolsó kattintásától számítva 3 hónapig biztosítja az illető vásárlásai után járó jutalékok jóváírását.
Korábbi vevőim számára: verziófrissítési lehetőség
Amint a vásárláskor ígértem, az 1-es és 2-es verziók tulajdonosai ingyen megkaphatják a v3-as autorespondert. Ezt vagy újként telepítik maguknak, vagy egy program egyszeri lefuttatásával frissítik a korábbi telepítést. (Az automatikus upgrade a 2.4-es változattól működik.)
Ha nem akarsz magad bíbelődni a frissítéssel, akkor a webshopban olvasható feltételekkel vállalom, természetesen nemcsak a 2.4-es, hanem bármelyik korábbi verzióról is.
Ha a Megoldom magamnak ficakot kipipáltad, az nem jelenti azt, hogy ha meggondolod magad, később nem rendelheted meg tőlem a frissítés végrehajtását. Hasonlóan, ha nem pipáltad ki, azzal sem vállalsz kötelezettséget a megrendelés feladására, ezen a ponton ez csupán egy tájékoztató adat.
Megrendelés
Ha nincs időd vagy kedved a teszteléshez, és korábbi vevőmként nem vagy jogosult az ingyenes frissítésre sem, akkor a webshopban bármikor megrendelheted. Az ár pillanatnyilag még rendkívül kedvező, a következő ‘nagy verzió’ (tehát a v4.0) ára várhatóan magasabb lesz. Különösen pedig akkor spórolhatsz nagyot, vagyis közel 50 %-ot, ha a teljes csomagot megrendeled (amely az autoresponder mellett még további 3 programot is tartalmaz).
A youriMAIL autoresponderre az alábbi képen való kattintással is kezdeményezheted a megrendelést.
A fenti szövegen kattintva – kosaradban a YOURiMAIL autoresponderrel – az áruházba kerülsz, ahol adataid megadása után befejezheted a megrendelést.
Ha pedig csak nézelődni szeretnél
Azt javaslom, hogy iratkozz fel a blogértesítőmre, vagy időnként nézz körül a fórum házatáján.

Kedves János!
Nekem ez az új Autoresponder verzió nagyon, de nagyon kell! Segítek valakinek az autorespondered megismerésében, akinek már ez a verzió van… Ugyan nekem már annyit, de annyit fejlesztettél a meglévő verziómon, de ez!!!!…. EZ SZUPER!!!
Sajnos nem találtam meg, hogy egy ilyen upgrade hogy is, meg mennyi is… hogy kell rendelni, mennyibe kerül… hogy történik… de tény, hogy nagyon vágyom rá, s mielőbb…
Ja, és szuper az új honlapod is! Ugyan még nekem kicsit szokatlan, de tetszik!!!
a legjobbakat, üdv. Bea